Norma

- Anya, taníts meg rá, hogy legyek jó kislány.
- Édes Normám! Nagyon jó kislány vagy. Kicsit még hebehurgya, de ez a fiatalságod velejárója.

- Tanítsd meg nekem, mit csináljak, hogy szeressenek az emberek és az állatok.
- Nagyon szeretünk. Mindenki.
Egy kis tünemény vagy. Kedves, bújós, édes, dumás.

- Anya, akkor miért kellett bújkálnom, erdőben, bokrok alatt aludnom? Miért éheztem és féltem olyan sokat? Ez a szeretet?
- Vannak nehezebb sorsok. Neked sajnos ilyen jutott, de szerencsére már jobbra fordult.

- Anya, miután beköltöztem a menedékbe, sok rosszat csináltam?
- Nem életem, soha semmit. Semmi olyat, amit egy kis humorral ne lehetett volna megoldani, elfogadni. Tanultál sokat. Értelmes, okos kislány vagy. Már majdnem tökéletes. Csak pici hiányzik hozzá.

- Anya, akkor miért akartak megölni, elvenni az egytelen életemet?
Kit bántottam meg?
Hiszen én mindenkit szeretek, alázatos vagyok, azt lesem, hogy tudnám az embereket még jobban szeretni annál, is ahogy eddig. Mindenemet odaadom egy kedves szóért, simogatásért, ölelésért.
- Kicsi Norma, nem rád haragudtak, nem téged akartak bántani. Az emberek lelke olykor háborog. Sajnos vannak, akik ilyenkor egy náluk gyengébbet, egy ártatlant bántanak.

- Mondd, ha most odamennék ahhoz a szomorú emberhez, akinek én voltam az a gyenge, akin a saját baját akarta megtorolni, és hozzá bújnék, szeretettel megölelném, akkor már nem lenne bánatos?
- Egészen biztos.
A te szereteted, a te tiszta lelked meg tudja gyógyítani a legszomorúbb, legbetegebb embert is.
Remélem, az élet megadja neked azt, amire az ártatlan, őszinte szíved-lelked vágyik, és amit megérdemelsz.

Jön majd egy ember az életedbe, akinek lelki társa leszel, akivel kölcsönösen imádjátok és gyógyítjátok egymást.