A gazdi lépteinek hangja

Nem, nem csak egy cipő kopogása. Édes melódia, mámorító zene a gazdi lépteinek a hangja.
Várakozással teli hosszú órákon keresztül néma csend veszi körül őket.
Megáll az idő.
A falon hangosan kattog az óramutató, a percek csigalassúsággal telnek.

Felkel, odadöcög az imádottja szagával átjárt cipőhöz, beviszi a helyére, és ráfekszik. Öleli az élettelen tárgyat, ragaszkodik hozzá, mint legkedvesebb kincséhez.
Izgatottan vár.
Arra vár, hogy végre meghallja azokat a lépteket. Az övét! A gazdiét.

Odasétál a fogashoz, ahonnan a póráza lóg. Megböki az orrával, remélve, hogy hamarosan kattan a nyakörvén, és mint már eddig sok százszor, elindulnak ketten valahova, valamerre. Csillogó szemmel követi majd a kétlábút, bódult áhítattal lesi minden mozdulatát.
Odakint léptek hallatszanak. Nem, ez nem ismerős, ez valaki másé.
Idegenek lépnek a szobába. Fojtott csend, valami érthetetlen, szomorú rezgés teríti be a helyet.
- Ott a póráza, tedd rá, és vigyed.
Alázattal, megadással tűri, hogy ráakasszák a kopott pórázt, ami eddig a szabadságát, a nap fénypontját jelentette.
Elindulnak.
Megtanulta, hogy a kétlábúnak engedelmeskednie kell, és ezt mindig örömmel tette. Hogy is lehetne másként, hisz ő egy hűséges kutya. Most is rakja egymás után rozoga lábait, vissza-visszanéz, de megy, mert ezt kérik tőle.
Autóba teszik, és kisvártatva megérkeznek egy helyre, ahol csaholó kutyák ugrálnak dübörögve a kennelek rácsának.
Az egyikbe beteszik.
Végtelen szomorúsága keveredik a bizalommal, a hittel.
Vár. Várja azokat az ismerős hangokat, a gazdi lépteinek andalító melódiáját.
Ma nem jött. Eltelt egy éjszaka, újabb nap, de másnap se jött.
Ropogó, öreg csontjait összehajtogatja, kis perec alakban összegömbölyödik, és vár. Reménnyel telve vár tovább.
Fagyos éjszaka, hideg nappal mar testébe, de nem érzi a fizikai fájdalmat, mert a lelke remegése elnyomja, és arra nem létezik takaró.
- Fázik az öreg, rakjatok alá még szalmát.
Hiába a szalma, hiába a vastag pokróc, a vacogó lelket nem tudja felmelegíteni.
Homályos szemeivel a távolba néz, és egyszer csak mélyen belül meghallja azokat a csodás hangokat. A gazdi lépteit. A körötte lévő hangokból már semmit se észlel.
Felkel és elindul utána. A teste mozdulatlan, de minden lelkierejével követi a léptek kopogását, megy, míg az utolsó mély sóhaj el nem hagyja kiszáradt, öreg ajkait.
Újra együtt vannak, a gazdi lépteinek édes hangjai már soha nem halnak el a fülében, a testében, a lelkében.

.....................................
Vannak kutyák, akik soha nem tapasztalhatják meg, milyen a gazdi lépteinek hangjára várni.